Ezért a posztért lehet, hogy meg fogtok lincselni, lesz aki egyetért velem, de lehet lesz, aki vitába száll majd velem, mindenesetre úgy gondoltam jó téma és érdemes megírnom a véleményem.

Amióta bűvészkedem több ezer, tízezer gyerekkel hozott össze a sors és azt kell mondanom, hogy szerencsés vagyok, mert akikkel eddig találkoztam, akik hozzám járnak tanulni – akár magánban, akár az iskolámba -, vagy akik eljöttek egy előadásomra a Bűvész Színházba, mind mind aranyosak, okosak, mondhatnám zabálnivalóak voltak. De bizony van az a kis százalék, amikor a falra tudnék mászni.

Nem olyan régen életem egyik legnehezebb és szerintem mondhatom, hogy legborzasztóbb előadásán estem túl. Az ok egy pár gyerkőc volt, akiket egyszerűen nem tudok hova tenni. Nem véleményt mondok, inkább leírom mik történtek, ezek alapján mindenki vonja le a saját következtetését és véleményét.

Volt egy trükk, amikor egy kislány nyakába akasztott kis szütyőből eltűnt egy pénzérme – amit ő egy aranyos kis szívecskével megjelölt -, majd átkerült egy dobozba, ami kismillió gumikarikával le volt zárva, stb. Ezt a dobozt tartotta az egyik kis ördögfióka. Kinyitotta a dobozt, benne egy másik doboz, benne egy kis gumival lezárt bársonytasak, amiben ott volt a szivecskés érme. A reakció: a pénzt odadobta, vagy inkább odavágta hozzánk a következő megjegyzés kíséretében: Jaj de béna, olyan béna vagy! (Ezt a kislány felé mondva.)

Másik eset. Kihívtam a színpadra egy nagyon aranyos testvérpárt. Egyikük 7 éves, másikuk már jóval idősebb, nem tippelek kort. :) A feladat az volt, hogy egy kártyalapra le kellett írni egy üzenetet a másiknak. Na, más se kellett a kis ördögi csoportnak az első sorokból, jöttek az üzenet ötletek. Ezeket hallottam (és sajnos a közönség is): Szeretlek. (gúnyosan) Halj meg! Dögölj meg! és még hasonlók.

Azt hiszem ennyi elég is volt így elsőre, azt már nem említem egész műsor alatt milyen bekiabálások voltak (csúnyák és kevésbé csúnyák), hányszor illettek másokat ‘szép szavakkal’, mert nem ők lettek kihívva, illetve mennyire nemtörődöm módon ment a szemetelés. Mi aztán tudjuk egy gyerekműsor alatt mennyi szemét tud lenni a székek alatt, de ez más kategória volt. :)

Szóval jöjjön egy saját véleményem, ami miatt lehet majd engem utálni. :)

Amikor ilyen rossz – vagy nem is tudom -, gonosz gyerekekkel találkozom, felötlik bennem a kérdés, hogy mi vihet rá egy gyereket arra, hogy ilyen legyen, vagy mitől válik ilyenné? Könnyű lenne azt mondani, hogy a szülei nem nevelték meg, meg hogy jól fel kell pofozni. Ennyire nyers megoldást én se javasolnék, de van egy dolog, amit észrevettem. Valamiért divat lett manapság, hogy a gyerekeknek mindent szabad és bármit is tesznek, ők csak gyerekek, csak legyintünk rá. Nemrég még egy tv reklámban is ez volt. A gyerek széttört mindent, rongált, meg ilyenek és csak annyi volt, hogy mosolyogva az orrára koppintottak egyet, mintha azt mondták volna neki, hogy jaj de édes vagy, jól van. Sajnos a való életben is találkoztam már olyan szülővel, aki rá se bagózik a gyerekére és szó nélkül tűri, bármit is tesz. Szerintem ez egy nagyon helytelen viselkedés és nevelési forma, hiszen ki más mutathatná meg a gyerekének, hogy mi a helyes és mi helytelen, ha nem a szülei? Már kisgyermek kortól kezdve meg kell mutatni a helyes irányt, az elkényeztetés és az, hogy a gyermek mindent megkap szó nélkül szerintem csak ahhoz vezet, hogy teljesen megszűnik a kicsi értékítélete. Miért is értékelne bármit is, hiszen mindent erőfeszítés és ‘munka’ nélkül megkap, akár megérdemli, akár nem. Nem véletlen, hogy az igazán sikeres emberek már gyerekkorukban megtanulták, hogy a dolgok nem szállnak maguktól az ember ölébe. Pontosan a túlzott elkényeztetés vezet oda, hogy egy gyermek elkezd követelőzni, agresszívvá válik, vagy éppen nem tudja értékelni azt, ha a szülei elviszik egy különleges előadásra, mert NEM TUDJA éRTéKELNI A DOLGOKAT!

Nem akarom tovább vesézni ezt a témát, de kijött belőlem és ha vannak az olvasóim között szülők és elfogadnak tőlem egy tanácsot, kérlek benneteket, hogy tanítsátok meg a gyermekeiteket értékelni a dolgokat. Ezt csak úgy lehet elérni, ha nem kapnak meg mindent csettintésre és ha fel vannak állítva bizonyos szabályok. Higgyétek el, megéri! Ez később a gyermek fejlődésének egyik leghasznosabb momentumává válhat, hiszen jómagam is látom a különbséget. Nem mindegy, hogy egy gyermek értékeli az apró kis ajándékot, amit műsor után kap (vagy akár az életben bárhol, bármikor), vagy ha le se tojja és ott találom a műsor után a földön összegyűrve. Ez nem az érdeklődés hiánya. Ez az értékítélet hiánya.

A gyermekeink felé táplált szeretet egy befektetés. De ez a szeretet nem egy adott pillanatra kell hogy vonatkozzon, hanem gyermekünk egész hátralévő életére. A kényeztetés az adott pillanatról szól, mert MOST boldog lesz tőle, mert MOST hisztizik érte, mert MOST MOST MOST. Sajnos ehhez hozzászokva, mikor jön a nagybetűs élet és gyermekünk szembesül azzal, hogy nincs többé MOST, beüt a káosz. Az egész életre vonatkozó szeretet tanít is egyben. Most NEM, mert KéSŐBB sokkal jobb lesz neked!

Ez nehéz feladat, de megéri! :)